Ismerj meg engem!

Báthory Kati

Aranykoszorús kozmetikusmester

1971-ben végeztem a budapesti Dallos Ida Szakmunkásképző iskolában, mint kozmetikus. Gyakorlati helyem, a Gellért szállóban volt. Jó mesterem volt, sokat tanultam tőle, különösen a szakmai alapokat, de a vendéggel való kommunikációt, viselkedést is. A legkeményebb iskola, az első munkahelyem volt. Kőbányán dolgoztam, ahol rengeteg problémás bőrrel találkoztam, talán ennek köszönhetem, hogy a mai napig szeretem az arcbőr okozta kihívásokat.

1981-óta önálló vállalkozó vagyok, mint Kozmetikus mester. megnyitottam saját szalonomat, a „Picurka” szalont, a Lövölde téren. Abban az időben, nagy kihívás elé állított az élet, kaptam egy ajánlatot, egy magán bőrgyógyászati klinikától, hogy dolgozzam ott, mint kozmetikus. Mivel egyébként is nagyon érdekeltek a problémás bőrök, így sok lehetőségem volt megtanulni a bőrproblémák felismerése és azok kezelési lehetőségei. Itt jöttem rá, hogy a szakma folyamatos
változása, állandó továbbképzést igényel.

Sokféle szakmai tanfolyamon, továbbképzésen – belföldön és külföldön egyaránt – vettem részt, például: „A kozmetika és bőrgyógyászat határterülete”, Dr. Grandel szeminárium Augsburg, Jean D´Arcel tanfolyam Németország.

Nem szerettem magamban tartani a tudást, amit megszereztem, ezért a kozmetikai munka mellett először az állami iskolából majd más iskolákból is vettem magamhoz tanulókat gyakorlati képzésre. Később 20 éven keresztül voltam vezető gyakorlati oktató egy alapítvány iskolában. Amellett, hogy nagyon szerettem tanítani, a tanulók, sok mindenre megtanítottak engem is.

Egyre jobban belemélyedtem a kozmetika rejtelmeibe: sok tanfolyamon vettem részt és sok tanfolyamot tartottam. Sok kozmetikummal ismerkedtem meg és sok kozmetikumot mutattam kollegáimnak, tanulóimnak. Létrehoztam egy kozmetikus önképző kőrt, amit tíz évig tartottam fenn,
ahol neves bőrgyógyászok, oktatók, egészségügy szakemberek tartottak előadásokat. Hiányérzetemet, segített pótolni a Mentorműhely. F. Török Magdolnával, Kozmetikus, kéz-lábápoló
mester kolleganőmmel együtt foglalkozunk nem csak tanulókkal, esetleg gyakorolni, tapasztalatot szerezni vágyókkal, hanem továbbképzésekkel, segítjük azokat a szakmát még kevésbé tudó fiatal kolléganőket, akik igényt tartottak/tartanak a tudásunkra és segítőkészségünkre.

Sok- sok éve szerettem volna megírni az „én kozmetikai könyvemet”, de egyedül nem ment, így lett Juhász Klára kolléganőm/tanulóm, Biológia-Kémia szakos tanár, Kozmetikus mester a szerzőtársam, álmaim megvalósításában, akivel végül is nem álltunk meg egy könyvnél, hanem a kozmetikai
szakmát átfogóan: a diagnosztikáról, a bőrtípusokról és a kozmetikai masszázsról: kutattunk, vitatkoztunk, írtunk, rajzoltunk, fényképeztünk lektoráltattuk és végül megvalósítottuk.

Úgy gondolom a szakmában sok mindent elértem….Aranykoszorús kozmetikus mester, Kiváló oktató, Beauty szakmai díjas, és sok-sok tanuló büszke oktatója vagyok! Házasságban élek immáron 55 éve, két fiam és 4 unokám van.

Életképek a mindennapokból

Félegyházi-Török Magdolna

Kozmetikusmester, Kéz-és lábápoló mester

1997-ben az akkori MOSZI- ban (Magyar országos Szakmai Ipartestület) szereztem meg kozmetikus képesítésemet.
Az iskola elvégzése után rögtön saját szalont  vezettem, ahol nemcsak mint kozmetikus, hanem 1997-től smink Tetováló szolgáltatással vártam vendégeimet. Abban az időben kevés kozmetikai szalon volt így vendégeim kívánságára svédmasszőr végzettségre
is szert tettem, így már kiszélesedett szolgáltatást tudtam nyújtani vendégeimnek.

Mindig vágytam a fejlődésre, így 2002-ben smink-maszk mester lettem és büszkén mondhatom el, hogy nagyon sok reklám filmben, fodrász versenyeken, televíziós
produkciókban dolgozhattam.

Mikor azt hittem, hogy minden amire vágytam elértem, ekkor lépett be az életembe Báthory Kati néni, aki, egy alkalommal közölte , hogy- Magdusom bejelentettelek mester vizsgára a Budapesti kereskedelmi és iparkamarába.
Nem volt mit tenni megszereztem kozmetikus Mester címet. Erre felbuzdulva kézápoló-manikűr , valamint lábápoló szakmámból is elnyertem a mester címet.

2010-ben Nyugat-magyarországi Egyetem, Benedek Elek pedagógiai karán , gyakorlati oktatói végzettséget szereztem.
Ezek után, már nemcsak szalonmunkát végeztem, hanem elkezdtem oktatni, mint három szakmát. Több száz tanuló került ki kezeim alól és ebből nagy számmal szakemberként dolgoznak a pályán. Részese lehettem szakmai vizsgáknak, mint vizsgabizottsági tag.

Pályafutásom során mégis a legbüszkébb arra vagyok, hogy létrehozhattam egy kozmetikus
tanműhelyt a szakmánk egyik legkiválóbb személyével Báthory Kati nénivel.
2017 óta dolgozunk azon , hogy tudásunkat átadjuk a mai generációnak. Létrehoztunk egy kozmetikus mentorműhelyt, ahol kolléganőket segítünk a szakma újrakezdésében,
vagy akár elindulásában, valamint szakmai továbbképzéseket szervezünk.
Jómagam lábápoló képzéseket is csinálok, valamit sminktetováló oktatáson segítkezem.

Azt mondhatom nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen szakmám van és ilyen szakemberrel
dolgozhatok együtt.